kendermagos réce

Hazai elterjedés
Rendszeres fészkelő. A 20. század végén elsősorban a Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon fészkelt. Napjainkban a Hortobágy térsége, a Kis-Sárrét, a Fertő-táj, a Hanság, a Kis-Balaton környéke, a Ferencmajori-halastavak, a Mezőföld, az Észak-Kiskunság és az Alsó-Tisza-völgy növényzettel benőtt, sekély természetes vizei (édesvizű és szikes tavai) és halastavai a fészkelőhelyei.
Vonulásáról a korábbi közlések részben ellentmondásosak voltak, amelyek szerint inkább a Dunántúlon vonul, illetve későbbi megfogalmazásban: főként tavasszal vonul a nyugati országrészben, míg ősszel az alföldi területeket részesíti előnyben. 1986–1992 között ugyanezt állapították meg. Az utóbbi két évtizedben ősszel meghatározó arányban a Dunántúlon, míg tavasszal a rendszeres dunántúli túlsúly mellett, egyes években az Alföldön voltak nagyobb arányban jelen. A Balaton térsége, a Fertő tó, a Hortobágy, valamint a Biharugrai- és Begécsi-halastavak a vonulás kulcsterületei.

Időbeli előfordulás
Tavaszi vonulása február és április közt zajlik, márciusi csúccsal. Évente egyszer költ, pótköltései gyakoriak. A költési időszak áprilistól július végéig tart. Őszi vonulása szeptembertől novemberig zajlik, októberi állománycsúccsal. Januárra többnyire eltűnik vizeinkről, de kis számban áttelel.

A hazai fészkelőállomány nagysága
Állományát az 1990-es években 100–200, 2000–2012 között és 2013–2018 között a nemzetipark-igazgatóságok felmérései alapján 160–400 párra becsülték.

Természetvédelem
A veszélyeztető tényezők közül az élőhelyvesztés a legfontosabb, ennek megfelelően a vizesélőhely-rekonstrukciók és élőhelyfejlesztések elősegítik megtelepedését. Magyarországon a sérülékeny vörös lista-kategóriába tartozik. A tőkés réce vadászatakor e faj felismerése sok esetben különösen nehéz.

Forrás: Faragó S. 2022. Kendermagos réce. – In: Szép T., Csörgő T., Halmos G., Lovászi P., Nagy K. & Schmidt A. (szerk.) Magyarország madáratlasza. 2., javított és kiegészített kiadás. – Agrárminisztérium, Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, Budapest, pp. 98–99.